Német nyelvű továbbtanulási lehetőségek Magyarországon – Budapest

A külföldi továbbtanulással foglalkozó Engame Akadémia legfrissebb kutatása szerint jelenleg nagyjából tízezer magyar diák tanul külföldön, akik közül a legtöbben német nyelvterületen – Ausztriában, Németországban, vagy Svájcban – szeretnének diplomához jutni. Nem véletlenül: több német és osztrák egyetem kiemelkedő eredményt ér el a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. Jó hír azonban, hogy ma már nem kell feltétlenül külföldre költözni egy német diplomáért! Magyarországon egyre több egyetem kínál német nyelvű, és akár német diplomát is adó alap- és mesterképzéseket. A felvételi határidők közeledtével ezek közül a képzések közül szemezgetünk nektek!

Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem

A 2002-ben alapított Andrássy Egyetem – vagy ahogy hallgatói hivatkoznak rá, az „AUB” –  az egyetlen, teljes egészében német nyelvű felsőoktatási intézmény nem német nyelvterületen. Az egyetem nappali tagozatos, németnyelvű mesterképzéseket, doktori és kettősdiploma képzéseket kínál Budapest szívében. Kínálatuk elsősorban társadalomtudományi, gazdaságtudományi és történettudományi mesterképzésekre terjed ki. Az Andrássy Egyetem 2013-ban elnyerte a „kiemelt felsőoktatási intézmény” minősítést a magyarországi Nemzeti Kiválóság Program keretében.

Választható szakok a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás; Vezetés és szervezés; Nemzetközi kapcsolatok – Európa tanulmányok; Közép-európai történelem; Közép-Európa tanulmányok – Diplomácia; LL.M.; Európai és nemzetközi igazgatás. A felvételi követelményekről az intézmény honlapján és következő nyílt napjukon tájékozódhattok.

Kapcsolat: www.andrassyuni.eu
Nyílt nap: 2018. november 6. https://www.andrassyuni.eu/veranstaltungen/tag-der-offenen-tur-im-wintersemester-2018.html


Hageni Távegyetem

A Hageni Távegyetem Budapesti Központja nappali végzettséggel egyenértékű német képzéseket kínál távoktatásban, anélkül, hogy elhagynád Magyarországot! A Hageni Távegyetem német állami egyetem, ahol négy kar – közgazdaságtudományi, matematika-informatika, jogtudományi, bölcsészettudományi – németnyelvű alap- és mesterszakjai közül választhatod ki a neked megfelelőt.

Távoktatási rendszerüknek köszönhetően akár egy másik szak elvégzése, vagy munka mellett szerezhetsz piacképes német diplomát, akár olyan népszerű szakokon is, mint a pszichológia, vagy a gazdaságinformatika. Az egyetem kettősdiploma programokat is kínál a Pécsi és Szegedi Tudományegyetemekkel együttműködve, amelynek keretében a hallgatók egyszerre szerezhetnek német és magyar diplomát. Ösztöndíjuknak köszönhetően pedig mindezt akár költségtérítés nélkül is megteheted! A felvételi követelményekről az intézmény honlapján és következő nyílt napjukon tájékozódhattok.

Kapcsolat: www.fernuni-hagen.de/stz/budapest

Nyílt napok: http://www.fernuni-hagen.de/stz/budapest/veranstaltungen/

1931-06-12-08-_MG_9153.jpg.jpg

Budapesti Műszaki Egyetem

A BME több területen is kínál német nyelvű képzéseket. Nagysikerű szakjuk a németnyelvű konferenciatolmács, de kínálnak különböző szakfordító képzéseket is, amelyeket nappali és esti tagozaton is elindít a BME Tolmács- és Fordítóközpontja.

Továbbá néhány éve a BME németnyelvű villamosmérnöki, mérnökinformatikus, gépészmérnöki és mechatronikai mérnöki alapszakokat indított. A német nyelvű mérnökképzés keretében az első négy félév a BME-n, a magyar nyelvű képzéssel megegyező tematikával, kis létszámban, német nyelven folyik. A megfelelő tanulmányi eredményt elért hallgatók az alapképzés ötödik félévét a Karlsruhei Technológiai Intézetben töltik, amihez a féléváthallgatásra kiírt pályázatok, illetve a Magyarországon jelenlévő német cégek által biztosított ösztöndíjak nyújtanak támogatást. A képzésre való bekerülés feltétele mindössze egy középszintű (B2-es) komplex nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat megléte német nyelvből.

Kapcsolat: http://tfk.bme.hu/; http://start.vik.bme.hu/nemet-kepzes/


Budapesti Corvinus Egyetem

Amennyiben érdeklődsz a németnyelvű gazdasági képzések iránt, mindenképpen érdemes felkeresned a Budapesti Corvinus Egyetem honlapját is. Az Egyetem 2017 őszétől egy egyéves, szakirányú diplomát adó Üzleti szaknyelvi tréner képzést indít, amelyre alapszakos és mesterszakos diplomával rendelkező nyelvtanárok jelentkezését várják. A német, illetve angol nyelven folyó szakirányú továbbképzés lehetőséget nyújt a nyelvtanári diploma bázisán szerzett ismeretek és készségek továbbfejlesztésére  a gazdasági szaknyelv oktatása, illetve a célnyelven tartott interaktív tréningek módszertana és gyakorlata terén, ezáltal kiszélesíti a közoktatásban, a felnőttképzésben és az üzleti szférában való elhelyezkedés lehetőségét a végzett hallgatók számára.

Egy további kiváló lehetőség a német nyelvű gazdasági képzések iránt érdeklődőknek az egyetem által kínált DSG program. A DSG egy kiegészítő németnyelvű vállalat-gazdaságtan képzés, amelyet a Corvinus Egyetem a németországi Passaui Egyetemmel együttműködve szervez.  A képzésen való részvétel feltétele, hogy a hallgató beiratkozott hallgatója legyen a Corvinus Egyetemnek és jó német nyelvismerettel rendelkezzen. Alapképzésen a Corvinus regisztrált  hallgatói 10 tárgyat végeznek el németül és ezzel megkapják a két egyetem által kiadott bizonyítványt, mely a BSc-diplomát egészíti ki. A DSG képzés mesterszakon nyolc tárgyat kínál a hallgatóknak és lehetőség van német-magyar kettősdiploma megszerzésére is. Az előadások német nyelven zajlanak, nagyrészt a Corvinus Egyetem oktatói tartják őket, ezt egészítik ki a passaui tanárok intenzív blokkokban megtartott órákkal.

Kapcsolat: http://portal.uni-corvinus.hu/index.php?id=59973 ; http://dsg.uni-corvinus.hu/


Budapesti Gazdasági Egyetem

A gazdasági területen nagy hírnévnek örvendő Budapesti Gazdasági Egyetem 1994-ben indította be a német nyelvű Turizmus és vendéglátás képzését. A képzés keretében német és osztrák partneregyetemek vendégprofesszorai, valamint az idegenforgalmi szakmában dolgozó menedzserek oktatják a hallgatókat, akik a német mellett magas óraszámban tanulnak egy, vagy akár két további idegen nyelvet is.  Az első féléves alapozó tárgyak után a hallgatók kétféle specializáció – Utazás- és rendezvényszervezés, valamint Turizmusfejlesztés és térségmenedzsment közül választhatnak.

A tanterv részét képezi egy fél éves összefüggő szakmai gyakorlat (szállodákban, utazási irodákban, idegenforgalmi információs irodákban, kongresszusi központokban, önkormányzatoknál, közlekedési vállalatnál, rendezvényszervező cégnél, regionális marketing irodánál stb.) Az intézmény parnerkapcsolati rendszere lehetővé teszi, hogy minél több hallgató vehessen részt külföldi szakmai gyakorlaton, ahol gyakorlatban is kamatoztathatják az egyetemen megszerzett tudást. Az egyetem tapasztalatai szerint a külföldön teljesített szakmai gyakorlatok referenciaértéke olyan magas, hogy az itt végzettek pályakezdőkként is kiemelt figyelmet és komoly elhelyezkedési esélyt vívnak ki maguknak a munkaerőpiacon.

Kapcsolat: https://uni-bge.hu/courses/Turizmus-vendeglatas_alap_nappali_nemet

Forrás: A cikkben szereplő számadatok a HVG Campus Plusz 2017-es kiadásából származnak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s